Mi az a klímaszorongás?

Ma még a klímaszorongást az ökoszorongás szinonimájaként szokták használni (hasonlóképpen a klímagyász és az ökogyász is preferencia kérdése), és bár a két kifejezés nagyon közel áll egymáshoz és gyakorlatilag elválaszthatatlanok, a kettő között létezik némi különbség: míg az "ökoszorongás" az ökológiai válsággal kapcsolatos bármely szorongásra vonatkozik, a "klímaszorongás" pedig jelentő mértékben kapcsolódik az ember által okozott klímaváltozáshoz.¹ Az érzések azonban, amelyek megnehezítik a hétköznapi életet, nem nagyon foglakoznak a szakmai definíciókkal, azonban fontos, hogy az öko- vagy klímaszorongást mára a szélesebb szakma sem tekinti patológiának, sőt, a helyzetre való tekintettel egyre többen hangsúlyozzák, hogy a jelen helyzetben ez egy teljesen normális reakció, amely akár motivációt jelenthet a változtatásra, a cselekvésre, amennyiben nem bénító erejű. 

A klímaszorongás mértékének meghatározására többféle skála létezik, a legegyszerűbb talán a Caroline Hickman által 2020-ban kidolgozott 5 szintet megkülönböztető rendszer. A skála a klímaszorongás különböző szintjeit különbözteti meg az enyhétől a közepes, a jelentős, a súlyos és a kritikus szintig.
- Amikor az emberek először ismerkednek meg az éghajlatváltozással, hajlamosak az enyhébb fokozaton kezdeni, majd a súlyos és a kritikus felé haladnak, ahogy egyre tájékozottabbá és tudatosabbá válnak.
- Néha az emberek hirtelen és megdöbbentő módon ébrednek rá, és a viszonylag tudatlan állapotból gyorsan váltanak súlyos vagy kritikus állapotba, ami általában pszichológiai válsághoz vezet.
- A válságot a meglévő hiedelmek, biztosítékok, a többi emberbe és általában a világba vetett bizalom összeomlása kísérheti.
- A klinikai esettanulmányok alapján a skála hasznos a szenvedés és a mindennapi élet megzavarásának szintjei közötti különbségtételben.

A pszichoszociális klímaszorongás skála szintjei:

• Enyhe - a zaklatottság érzései átmeneti jellegűek és reagálhatnak a megnyugtatásra, az optimizmusra és a másokba vetett reményre összpontosítanak.
  (talán megalapozatlan) 
• Közepes - gyakrabban zaklatott, kételkedik "mások" cselekvőképességében, némi életmódváltás.
• Jelentős - minimális védekezés a szorongással szemben, nehezebb a szorongás enyhítése, bűntudat és szégyenérzet, kevés hit másokban, hogy képesek cselekedni, jelentős hatás a kapcsolatokra.
• Súlyos - tolakodó gondolatok, az alvást befolyásolja, küzd a pihenésért, az emberi kihalástól való félelem, nem hisz mások gondoskodó képességében, lehet, hogy képtelen lesz dolgozni.
• Kritikus - öngyilkossági gondolatok. A személyes biztonság elvesztése - súlyos állapot.

A klímaszorongást tehát nem lehet elég komolyan venni, tekintettel arra, hogy komoly krízis lehet az eredménye annak, ha valaki nem talál egy támogató közeget, ahol legalább nem egyedül küzd vele, és ez ma még nem olyan egyszerű, tekintettel arra, hogy a társadalom nagy része még mindig tagadásban él, és ha valakinek az ismeretségi körében, környezetében kifejezetten a klímaszkeptikusok dominálnak, akik "klímahisztinek" minősítik a klímaszorongást, tovább súlyosbíthatja a helyzetet. 

Azt, hogy a probléma mennyire aktuális, nemcsak az ilyen irányú tanulmányok, vizsgálatok számának növekedése, hanem a médiában megjelenő cikkek száma is mutatja. Ezek között vannak interjúk olyan szakemberekkel, akik kutatói szinten is foglalkoznak a témával, és vannak a "Van megoldás a klímaszorongásra" típusú bulvár cikkek, amelyek ugyan szakemberekre hivatkozva, de végtelenül leegyszerűsítve kínálnak (fél)megoldásokat. Ez utóbbi cikkek főként a két klasszikus stesszkezelési módszert ajánlják: az érzelem-fókuszú és a cselekvés-fókuszú megküzdést, vagyis relaxálj, meditálj, tölts sok időt a természetben, stb, illetve élj környezettudatosan, csökkentsd az ökológiai lábnyomodat, légy aktivista. Tapasztalatok szerint azonban bár átmenetileg és bizonyos mértékben javíthatja a közérzetet, egyik megküzdési stratégia sem hozza el azt a megnyugvást, amit ígérnek vagy várnak tőle, pláne azoknál, akik intenzív érzéseket élnek át és a mindennapjaikra is hatással van a klímaszorongás. Ez különösen igaz a fiatalokra, akiknél legfeljebb a "tünetek" utalnak klímaszorongásra, valójában sokkal mélyebben húzódik a probléma: az eddigi legnagyobb felmérés során 10 országban kérdeztek meg 10 ezer fiatalt, és számos helyen idézik ezt a kutatást annak igazolására, hogy egy sokakat érintő jelenségről van szó, az eredményeket publikáló tanulmányból azonban az is kiderül, hogy itt nem pusztán a jövő miatti "aggodalomról" van szó, hanem kétségbeesésről, kilátástalanságról, rettegésről és rengeteg haragról, ami a felnőtt társadalom és a politikusok ellen irányul. Egy generáció érzi úgy, hogy cserbenhagyták, elárulták, hogy akik tehetnének azért, hogy nekik legyen jövőjük, csak mondják, hogy tesznek, de nem történik semmi - vagyis sokkal inkább morális sérülésről és kapcsolati traumáról van szó, mint egyszerű szorongásról, így nem meglepő, hogy a klasszikus megküzdési stratégiák nem működnek az elvárásoknak megfelelően. Szakmai szempontból itt van jelentősége a fent említett különbségtételnek, mert teljesen más típusú támogatást igényel az, aki az ökológiai rendszerek összeomlásával kapcsolatban érez szorongást és az, aki az ember által okozott klímaváltozás miatt szenved hasonló tünetektől. 

A másik ok, amiért az érzelem- illetve cselekvés-fókuszú megküzdési stratégiák korlátozottan eredményesek ugyancsak a klímaszorongás félreértelmezéséből fakadhat, konkrétan abból, hogy az ökoszisztéma jövőben várható további pusztulása, illetve az életkörülményeknek a polikrízis miatt ugyancsak várható drasztikus romlása azoknál, akik ezt elkerülhetetlennek látják, nem pusztán félelem tárgya, hanem egy megelőlegezett veszteség, vagyis egy anticipációs vagy más néven előgyász folyamatot indít be, a már meglévő veszteségek miatti gyász mellett. Ez hasonló ahhoz, amit azok élnek át, akik halálos diagnózist kapnak (illetve a beteg környezete is így reagál). A  jövőkép elvesztése ugyancsak gyászt vált ki, és a klímaszorongás mögött az esetek nagy részében sokszor egy fel nem ismert, nem kezelt gyászfolyamat húzódik meg, ahol szintén nem elég az érzelem- és cselekvés-fókuszú megküzdés. A klímaszorongás tehát kéz a kézben jár a klímagyásszal, és nem is nagyon lehet elválasztani egymástól a kettőt. A klímakrízissel kapcsolatos érzések, megélések közül külön kiemelik az öko- vagy klímadühöt és az öko- vagy klímadepressziót - ha ezekre nem különálló képként tekintünk, hanem a gyászfolyamat részeként, akkor a veszteségfeldolgozás, vagyis a gyászmunka a többi területen is jelentősen javítja az életminőséget. Bár az Elizabeth Kübler-Ross által kidolgozott "szakaszolós" modellt ma már nagyon sokan elavultnak tekintik, sokat segíthet az intenzív érzések, a mentális és érzelmi folyamatok megértésében, és mióta David Kessler, Kübler-Ross tanítványa, szerzőtársa és szellemi örököse kiegészítette egy 6. szakasszal, gyakorlatilag rendelkezésre áll egy ritkán említett, értelem-fókuszú megküzdési stratégia is, ami jelentősen javíthatja az életminőséget, növeli a pszichés/mentális rezilienciát.

Amikor találkozunk egy olyan helyzettel, amely alapvetően befolyásolja az életünket a jelenben vagy a jövőben (jelen esetben a klímaválság várható következményei, a polikrízis, a gazdasági-társadalmi összeomlás), az heves érzelmi reakciókat válthat ki, a védekező reakcióktól a sokkig terjedő skálán. A legfontosabb védekező reakciók a tagadás és a hárítás - nem hisszük el, hogy ez igaz, vagy egyszerűen csak nem akarunk foglalkozni vele. Ez különösen akkor jellemző, amikor először tudatosul, hogy mennyire súlyos a helyzet. Elönthet a tehetetlenség, kiszolgáltatottság érzése, illetve a félelem számos megnyilvánulási formáját megélhetjük a szorongástól a rettegésig. Beindulhatnak a tipikus stressz-reakciók (menekülés, harc, lefagyás, védelemkeresés), hiszen az életünk alapjait, illetve a jövőt, gyermekeink jövőjét látjuk veszélyben, megrendül a biztonságérzetünk, és lelki szemeink előtt felrémlik, hogy mi mindent veszíthetünk el - ezzel elkezdődik egy (öntudatlanul vagy tudatosan megélt) gyászfolyamat, ami hullámokban törhet ránk, ha eszünkbe jut, amit olvastunk/láttunk/hallottunk vagy ha egy újabb hírrel szembesülünk. Az érintettek általában ilyenkor keresnek rá a klímaszorongás elleni tippekre és próbálják ki a számtalan helyen és formában elérhető cselekvés- és érzelem-fókuszú megküzdési stratégiákat, amivel felülnek egy hullámvasútra: megkezdődik a libikókázás tipikusan a remény különböző fajtái, az eltökéltség és a reményvesztés, kétségbeesés között. Az értelem-fókuszú megküzdési stratégia annyiban eredményesebb, hogy ezzel a megközelítéssel elismerjük a veszteségeket, teret adunk az ezekkel kapcsolatos érzéseknek, megéljük és megosztjuk azokat, ahelyett, hogy küzdenénk ellenük és végigmegyünk a gyász stációin - ami végül - több körben - elvezet ahhoz, hogy elfogadjuk a helyzetet, szembenézzünk azzal, ami van, és a legmélyebb értékeinkhez kapcsolódva megkeressük, hogy hogyan tudunk értelmet adni a mindennapjainknak, a cselekedeteinknek akkor is, ha a jövő fenyegető, kiszámíthatatlan. 

Valójában mindhárom megküzdési stratégiának megvan a maga helye a folyamatban, az érzelem-fókuszú segít a mindennapi érzelemszabályozásban, a cselekvés-fókuszú pedig csökkenti a tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzését - azonban teljesen másként alkalmazzuk ezeket, ha tudjuk, hogy miért tesszük és ez nem pusztán a fizikai túlélés. 

1 Clayton, S., Manning, C., Krygsman, K., & Speiser, M. (2017). Mental health and our changing climate: Impacts, implications, and guidance. Washington, DC: American Psychological Association and ecoAmerica. Letölthető pdf