Melyek azok a normák és viselkedésminták, amelyek értéket képviselnek a számunkra, ezért meg szeretnénk őrizni?
Az angol eredeti első R betű a resilience magyarul is létező szó (reziliencia), körülbelül annyit jelent, hogy "rugalmas alkalmazkodóképesség." A reziliencia több tudományterületen előfordul, mást jelent a természettudományban, mást a pszichológiában - és egy kicsit mást a Mélyadaptációban.
Nézzük, mit mond erről Bendell a tanulmányban:
A reziliencia némely értelmezése a környezeti szektorban meglepően optimista. Például a stockholmi Reziliencia Központ (2015) így írja le: „A reziliencia egy rendszer - az egyén, egy erdő, egy város, vagy egy gazdaság - képessége arra, hogy szembenézzen a változás kihívásaival és tovább haladjon a fejlődésben. Azt vizsgálja, hogy miként képes az ember és a természet bizonyos megrázkódtatásokat és a bomlasztó eseményeket (mint például egy pénzügyi válság vagy az éghajlatváltozás) arra használni, hogy megújuljon és innovatívabbá váljon.” E meghatározás kialakításakor a természetben megfigyelhető biológiai jelenségeket vették alapul, amikor egy ökoszisztéma képes arra, hogy felülkerekedjen a megrázkódtatásokon, és ezzel együtt komplexitása, összetettsége is nő (Brand and Jax, 2007).
Itt két problémára is felhívnám a figyelmet. Az első, hogy a fejlődés gondolatához való optimista ragaszkodás a reziliencia területén nem feltétlenül hasznos. Olyan korszakba léptünk, amelyben a materiális fejlődés nem feltétlenül lehetséges, és az ehhez való ragaszkodás akár kifejezetten káros következményekkel járhat. A második, hogy néhány, korlátozott hatókörű készségfejlesztő programtól eltekintve a reziliencia zászlaja alatt meghirdetett kezdeményezések mindegyike az éghajlatváltozáshoz való fizikai alkalmazkodásra összpontosít, figyelmen kívül hagyva reziliencia pszichológiai dimenzióit. A pszichológiában viszont „a reziliencia a viszontagságokhoz, traumákhoz, tragédiákhoz, fenyegetettségekhez vagy jelentős stresszforrásokhoz való alkalmazkodást, a rossz tapasztalatokból való talpra állást fejezi ki, mint például a családi és kapcsolati konfliktusok, súlyos egészségügyi problémák, vagy a munkahelyi és anyagi stressz faktorok” (American Psychology Association, 2018). Ez a talpraállás bizonyos nehézségek vagy veszteségek után gyakran az identitás vagy az értékrend kreatív újraértelmezésének nyomán következik be. A reziliencia fogalma a pszichológiában tehát nem feltételezi, hogy visszatérünk a kibillenés előtti állapotba. Tekintve az éghajlatváltozás jelen realitásait, ez utóbbi, kevésbé progresszív reziliencia-megközelítés hasznosabb lehet a mélyalkalmazkodás vonatkozásában.
A mélyalkalmazkodás fogalmi rendszerében a rezilienciát mint a változó körülményekhez való alkalmazkodást határozhatjuk meg, annak képességét, hogy az általunk értékesnek tartott normákat és viselkedésmintákat átmentsük és megtartsuk. Ha elfogadjuk, hogy a tudósok arra a következtetésre jutnak, hogy a társadalmi összeomlás elkerülhetetlen, akkor a kérdés a következő: Melyek azok a normák és viselkedésminták, amelyek értéket képviselnek a számunkra, és amelyeket az emberi társadalom meg kíván tartani a túlélésért folytatott küzdelem során? Ez jól mutatja, hogy a mélyalkalmazkodás a rezilienciánál jóval többet jelent.
(Jem Bendell: Mélyadaptáció - Útmutató az éghajlati tragádiához, 2018, 28. oldal - hivatkozások a tanulmány lábjegyzeteiben).
Vagyis kicsit leegyszerűsítve, a Mélyadaptáció nem pusztán arról szól, hogy túléljük az összeomlást, hanem hogy emberként, az értékeinket megtartva éljük túl. Ez a társadalmi szintű reziliencia (hiszen a tanulmány célja, hogy közös gondolkodásra hívjon), azonban a koncepció könnyedén alkalmazható kisebb közösségekre és egyénileg is, illetve végiggondolható a külső és belső alkalmazkodás szempontjából egyaránt. Az alap minden szinten az, hogy mit tartunk értéknek, mi az, amitől embernek érezzük magunkat, mi az, ami mellett a végsőkig kitartunk, az összeomlás előtt, alatt és után. Ez azért jó kapaszkodó, mert ennek alapján már kirajzolódik egy mátrix, amelynek egyik tengelye az összeomlás idővonala (előtte, alatta, utána), a másik tengelyén pedig a szintek (globális, ország, lokális közösségi, családi és egyéni szint) szerint lehet megvizsgálni a kérdést. A mátrix egyes "celláin" belül pedig megnézhetjük, hogy az adott szinten/időszakban mi szükséges a külső és belső alkalmazkodáshoz.
Látható tehát, hogy a mélyadaptáció reziliencia fogalma messze túlmutat a változó klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodáson, a klímaadaptáción.
Ez is érdekelhet
