Climate Psychology Alliance

A Climate Psychology Alliance a következőképpen fogalmazza meg a klímapszichológia célját, küldetését:

A klímapszichológia az ökológiai és klímaválsághoz hozzájáruló érzésekkel, társadalmi és mentális folyamatokkal, valamint az arra adott válaszainkkal és alkalmazkodási folyamatainkkal foglalkozik.

A klímapszichológia pszichoterápiás megközelítésekre, pszichoszociális tanulmányokra, művészetekre, spirituális és filozófiai gondolkodásra, irodalomra, rendszerszemléletre és ökopszichológiára támaszkodik, hogy segítséget nyújtson a válságra adott kollektív és egyéni válaszaink megértéséhez és kezeléséhez, mivel ezek a reakciók jobbára nem tudatosak és a társadalom el sem ismeri ezeket.

A klímapszichológia célja, hogy

• hozzájáruljon a megértéshez és támogatást biztosítson egyének és csoportok számára
• segítse az átalakulást és az alkalmazkodást
• segítsen megbirkózni az éghajlati és ökológiai válság következményeivel.

Ez lehetővé teszi számunkra, hogy megbirkózzunk a válsággal és reziliensebbé váljunk.

A klímapszichológia a jelenlegi egzisztenciális szorongást és a hozzá kapcsolódó védekezési módokat, a régi hiedelmek feladásának módjait vizsgálja, és azt, hogy miként nyithatunk újak felé. Olyan új gyakorlatokat, támogatási formákat, élet- és létezési módokat képzel el, amelyekkel segíthetik a közösségeket a túlélésben és a fejlődésben. A klímapszichológia a belső világunkról egy újfajta képet alkot, amely magában foglalja a szoros kapcsolatunkat és kölcsönös függőségünket mindazokkal a lényekkel, amelyekkel megosztjuk életterünket (Hollway, Hoggett, Robertson és Weintrobe, 2022, 19-20. o.)

Összefoglalva, a klímapszichológia olyan árnyalt pszichoszociális megértést ad, amely a szándékok és viselkedések kialakulásában szerepet játszó, el nem ismert érzelmekkel és tudattalan folyamatokkal foglalkozik: „a személyes és a politikai, a pszichológiai és a társadalmi kölcsönhatásaival” és „kollektív bénultságunk” természetével (Andrews & Hoggett, 2021, 157. o.).

Rasszizmus és gyarmatosítás az éghajlati és ökológiai válság középpontjában

Megközelítésünk történelmi, politikai kontextuson alapul, és azon dolgozunk, hogy megkérdőjelezzük azokat a gyarmati örökségeket, amelyek továbbra is alátámasztják a személyes és kapcsolati szintű előfeltételezéseket saját közösségeinkben, valamint a politikai szintű döntéshozatalban. Ez azt jelenti, hogy szembenézünk azzal a nehéz igazsággal, hogy az éghajlati és ökológiai válság középpontjában a rasszizmus és a gyarmatosítás áll, és újra kell vizsgálni fogalmi és kapcsolati kereteinket.

Az a gyarmati, extraktivista felfogás, amely az emberre és a természeti világra erőforrásként és nem egy életközösség részeként tekint, mindannyiunkat elszakított a gyökereinktől (Close, 2022). Ez az álláspont továbbra is azokat a rasszismusban gyökerező előfeltételezéseket, magatartásokat és prioritásokat erősíti, amelyek állandósítják a mély globális egyenlőtlenséget és a kapcsolódó traumákat, különösen a feketék, az őslakosok és általában a színes bőrűek tekintetében. Ez a felismerés és az erre adott válasz vezetett doa, hogy a klímapszichológia a kollektív és a generációk közötti traumák hatásával foglalkozik, és azt kutatja, hogyan lehet újra kapcsolatba lépni önmagunkban, egymással és a nem emberi világgal. Steffi Bedarek ezt javasolja: „Nem a megismerés, hanem a kapcsolat, a közösség és a száműzött részek újrakapcsolódása hozza a gyógyulást a traumatizált rendszerekbe [...] Ez egy olyan folyamat, amelyben szó szerint emlékezünk (angol szójáték: re-'member') arra, ami szétszakadt és a kollektív kultúrában bekövetkezett sérülések felé fordulunk, hogy megszabaduljunk azok hosszú árnyékaitól. Ez a kulturális lélek visszaszerzésének aktusa.” (2021, 26. o.).

A sérülés felé fordulni annak beismerése, hogy eltévedtünk, és meg kell nyílnunk az elveszettség felé, ha meg akarjuk találni az utat. Bayo Akomolafe az elveszettségről az „én” és a „másik”, a „rész” és az „egész”, az „itt” és az „ott” közötti kölcsönösség” értelmében beszél (Akomolafe, 2015).

Maga a klímapszichológia a nyugati pszichológiai diskurzusokból kirajzolódó terület, így nekünk is a saját kultúránk sebei felé kell fordulnunk, engednünk kell magunknak, hogy nyitottak és elveszettek legyünk, a körülöttünk kialakuló valóságra támaszkodva. 

Miért most aktuális a klímapszichológia?

Jövőnk a döntéseinken és azon képességünkön múlik, hogy szembenézzünk az ökológiai és éghajlati válsággal, még akkor is, ha az „elképzelhetetlen és elviselhetetlen” (Tait, 2021, 106. o.).

Ugyanakkor ez a krízis a földi ökoszisztéma különböző elemeinek összetett, kiszámíthatatlan kölcsönhatásától függ, beleértve a fordulópontokat, a visszacsatolási hurkokat és az egymással összefüggő következmények potenciális kaszkádjait. A klíma-„változás” nem biztos, hogy fokozatos folyamat, bármennyire is szeretnénk.

Ez azt jelenti, hogy „a kihívás nagyságával arányosan kell cselekednünk” (Figueres & Rivet-Carnac, 2020, 12. o.). A klímapszichológia megértése és az emberek támogatását szolgáló kreatív megközelítések kidolgozása egyszerre szükséges és sürgős.

Szembenézés a tudománnyal

Nehéz úgy szembesülni a tudományos bizonyítékok valóságával, hogy közben nem zárkózunk el érzelmileg. Meg kell találnunk a módját annak, hogy jelen legyünk a helyzetünkben, és teret engedjünk a klímaszorongás kifejezésének anélkül, hogy ez annyira túlterhelne, hogy képtelenek vagyunk cselekedni. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a klímatudományban felmerülő néhány kulcsfontosságú kérdést, amelyek kontextust adnak az általunk végzett munkának. Ha ez nyomasztó gondolatokat és érzéseket hoz a felszínre, kérjük, vegyen részt valamelyik klímakávéházunkban, vagy nézze meg podcastjainkat (Magyarországon kérjen segítséget a feldolgozáshoz). Ro Randall rövid videói a Klímakrízissel való megküzdésről (2020) szintén hasznosak e heves érzések megértésében és elfogadásában (angolul tudóknak).

Fordulópontok, összetettség és összekapcsolhatóság

Vannak figyelmeztető jelek arra, hogy számos területen veszélyesen közel vagyunk a fordulópontokhoz (tipping points - hirtelen és visszafordíthatatlan változások), vagy már el is értük azokat. (CCAG, 2021; Lenton et al., 2019). Ezek közé tartozik az antarktiszi és grönlandi jégtakarók olvadása, az északi-sarkvidéki tengeri jég elvesztése, a korallzátonyok pusztulása, a permafroszt felolvadása, a boreális erdők (tajga) pusztulása, az amazóniai esőerdő elvesztése és az atlanti meridionális forduló áramlás (AMOC) összeomlása.

Az ezen elmozdulások közötti összefüggések segítenek megérteni a helyzet sürgősségét és a már most tapasztalható szélsőséges időjárási események jelentőségét. A Föld egy összetett élő rendszer; nem választhatjuk szét könnyen kezelhető részekre. A sarkvidéki tengeri jég olvadása hatással van az Atlanti Meridionális Forduló Körforgásra (AMOC), a tajgára és a permafrosztra. Az atlanti cirkuláció hatással van az amazóniai esőerdőre és az antarktiszi jégtakaróra (Lenton et al., 2019).

Az Amazonas hozzájárul a hatalmas termőföldeket esővel öntöző vízkörforgásra. 

Mi, emberek ennek az ökoszisztémának a részei vagyunk. Ez az otthonunk, a közös élőhelyünk. A tudomány és a politika objektív hangja azonban kizárja a személyes vagy közösségi veszteség és gyász érzéseit. Távol tart bennünket a válság következményeitől, amelyet már sokan tapasztalnak világszerte, valamint az általa kiváltott dühtől és félelemtől.

David Wallace-Wells A lakhatatlan Föld című könyvében közvetlenül az emberre gyakorolt hatásokat tárgyalja: hőhalál, éhezés, tengerszint-emelkedés, erdőtüzek, vízhiány, haldokló óceánok, belélegezhetetlen levegő, járványok, gazdasági összeomlás, éghajlati konfliktusok (2019). Az éghajlati és ökológiai katasztrófák már most is zajlanak, egyre gyakoribbá válnak és egyre szélesebb körben tapasztalhatók, és ezt fel kell ismernünk, ha alkalmazkodni és túlélni akarunk. A válság mértékét látni nyomasztó lehet. A közvetlenül még nem érintett emberek számára azonban közelebb hozza a „szokásos üzletmenet” (business as usual) folytatásának következményeit.

Mit jelent tehát, hogy „a kihívás nagyságával arányosan kell cselekedni”?

Tudjuk, hogy vannak olyan intézkedések, amelyekkel csökkenthetjük a jövőbeni károkat, helyreállíthatunk néhány károsodott ökoszisztémát, és alkalmazkodhatunk a már bekövetkezett változásokhoz. A szükséges átalakulás mértéke azt jelenti, hogy szembe kell néznünk az értékeinkkel és az életmódunkkal kapcsolatos alapvető kérdésekkel. Ez magában foglalja az érzelmi, pszichológiai és kapcsolati alkalmazkodást, valamint azt, amit Jem Bendell „mélyalkalmazkodásnak” nevez (2021).

Az ökoszisztémáink helyreállító megközelítésére van szükségünk, az ökoszisztémákban elfoglalt helyünk újrakalibrálására, és valóban helyreállító megközelítésre van szükségünk a kapcsolati struktúráinkban. El kell távolodnunk a Sally Weintrobe (2021) által azonosított „nem-törődés kultúrájától” a radikális regeneráció felé, személyes, kapcsolati és társadalmi szinten, és ami a legfontosabb, abban, hogy miként segítjük elő ökoszisztémáink gyógyulását (Christiana Figueres & Tom Rivett-Carnac, 2020).

Ha többet szeretne olvasni a klímapszichológiáról, a wikipedia oldalunk tömör áttekintést nyújt a legfontosabb gondolatokról és a terület kialakulásáról, a Klímapszichológia kézikönyve (The Handbook of Climate Psychology) című kiadványunk pedig rövid magyarázatot ad a legfontosabb fogalmakról és azok jelentőségéről a klímapszichológiában.

Hivatkozások

Akomalafe, B. (2015). Getting Lost. https://www.bayoakomolafe.net/post/getting-lost. 

Andrews, N. & Hoggett, P. (2019). Facing up to ecological crisis: a psychosocial perspective from climate psychology. in J Foster (ed.), Facing up to climate reality: honesty, disaster and hope. Green House / London Publishing Partnership 

Bendell, J. (ed.) (2021). Deep adaptation: navigating the realities of the climate crisis. Polity Press.

Figueres, C. & Rivett-Carnac, T. (2020). The future we choose: surviving the climate crisis. Manilla Press.

Hollway, W., Hoggart, P., Robertson C. & Weintrobe, C. (2022). Climate psychology: a matter of life and death. Phoenix Publishing House Ltd.

Lenton, T. M., Rockström J., Gaffney, O., Rahmstorf, S. Richardson, K., Steffen, W., & Schellnhuber, H. J. (2019). Climate tipping points — too risky to bet against. Nature 575, 592-595 

Tait, A. (2021) Climate psychology and Its relevance to deep adaptation. In Bendell, J. (ed.) Deep adaptation: navigating the realities of the climate crisis. Polity Press.

Wallace-Williams, D. (2019). The uninhabitable earth: a story of the future. Penguin Books.

Weintrobe, S. (2021). Psychological roots of the climate crisis: neoliberal exceptionalism and the culture of uncare. Bloomsbury Publishing. Kindle Edition.

Forrás: climatepsychologyalliance.org